NO MAN'S SKY

Ciricsáré végtelen móka.

---

Hat évvel később.

Szerintem egyetlen történet sem kezdődik ezzel a mondattal (bár gyerekkoromból mintha rémlene valami VHS film). És ez a történet sem ezzel kezdődik, de a No Man’s Sky és a Hello Games megváltásának története a gaming világában már olyan lerágott csont, mint... Mit tudom én, a Jurassic Park? Vagy valami. Éppen ezért ez a cikk nem is akar erről szólni. Ahol mégis szóba esik a játék kora, az is mind inkább csak annak példázása, hogy ha valaki rohadt sokáig tákol egy játékot, akkor abban biztos lesz is kontent. Kivéve a Final Fantasy XV-t vagy a Duke Nukem Forever-t. De mindig van kivétel, ami összezavarja a szabályt.

Tehát ennyi idő után leülni egy tulajdonképpen már „öreg” játékhoz akár traumatikus élmény is lehetett volna. Bevallom, egy pár órát próbálkoztam is már vele PS4-en, de akkor gyakorlatilag még a kezdő bolygót sem sikerült elhagynom, mert inkább csak afféle háttérzajnak használtam, hogy esetleg kirántson az élet nagy gondjaiból, de nem sikerült neki. Vagyis inkább nekem nem sikerült ráhangolódnom. De így, pár év elteltével, miután rendkívül olcsón megtaláltam egy kulcsos boltban, gondoltam egye fene, lássuk mit is tud ez a játék.

A legfontosabb dolog, amire már az elején rá kellett ébrednem az az, hogy a No Man’s Sky nem egy igazi keményvonalas űrhajós játék. Inkább egy űrben is játszódó játék, aminek a gyakorlatilag végtelen bejárható univerzuma az, amivel szeretne megvásárolni minket, de ennek ellenére nem igazi űrjáték. A hajók irányítása például röhejes. Az űrben még teljesen rendben is van, sőt, a kontrolleres megoldása példásnak is nevezhető. Szinte minden irányba lehet döntögetni meg forgatni a hajókat, ami fantasztikus. De a Gek ereje mentsen meg mindenkit attól az élménytől, mikor megpróbál szépen leszállni vagy urambocsá' lebegni egy pöttyet a talaj felett. Ilyen egyszerűen nincs benne. A hihetetlenül, megmagyarázhatatlanul fejlett, millió unit értékű Arthur C. Clarke technika ugyanis elkezd össze-vissza imbolyogva mászkálni fel és alá, amint megpróbálunk nem előre menni vele. A felszín közelében, ha már nem akarunk repkedni, akkor jobban járunk, ha elengedjük a kormányt és csak nyomkodjuk a „szálljálmánle” gombot. De ez nem is feltétlenül baj. Ha az ember nem az Elite Dangerous-t keresi mindenben, akkor nem lesz ezzel gond.

Nem, valójában a No Man’s Sky egy túlélősdi játék, legalábbis az elején. Mert utána a nem tudja igazán eldönteni mi is szeretne lenni, ami a legtöbb cím esetében borzasztó végeredménnyel jár, de a No Man’s Sky lazán elkerüli ezt a problémát a felkínált tartalom iszonyatos mennyiségével. Sőt. A játékról ordít, hogy a kis fejlesztőcsapat kitalál mindenféle menő dolgot, majd szépen azokra épít egy raklap játékmechanikát, hogy értelme is legyen mindennek, majd leül, és tovább elmélkedik, hogy milyen csodákat lehetne még beletenni egy végtelen lehetőségekről szóló játékba.

De ha nem a hajó vagy a túlélés, akkor mégis mi a tosz a lényeg? Nos, kedves fiktíven egydimenziósra implementált olvasó, bizony ezt nem lenne könnyű röviden összefoglalni. Nincsen ugyanis egy igazi, átfogó, szuperfontos mechanika a játékban, ami minden mást elnyom. Ilyen lenne például a Monster Hunter játékokban a játékmechanikai piramis tetején lévő cél, hogy szörnyeket kólintgassunk fejbe minél sikeresebben, minél menőbb kinézetű cuccal. Vagy a Forza Horizon-ben, ahol... Igazából fogalmam sincs, hogy ott mi a lényeg, de fantasztikusnak tartom az élményt. A No Man’s Sky célja sokrétű, de végeredményben inkább afféle csinálj, amit jónak látsz játék, de abból azon kevesek egyike, amiben van is mivel foglalkozni. Nos igen, de ezek a játékok szoktak eszméletlenül sekélyesek lenni, mint teszem azt, az Elite Dangerous, amihez 2017 óta szerintem egyetlen tartalmas dolog sem jelent meg, ide értve a bejárható bolygókat is.

A No Man’s Sky pedig ebben tér el az összes többi hasonló játéktól. Mivel maholnap kilencszáz évtizede fejlesztetik, így mindenre is van benne elég tartalom. Küldetéseket akarsz? Van benne egy jópár küldetéssorozat, tessék. Bumm, húsz óra. Vehetsz fel random küldetést a fizetségért és a diplomáciai fejlődésért az űrbázisokon. Lehet csempész- és kalózküldetéseket csinálni a törvényen kívüli állomásokon. Az Űr Anomália nevű vándor űrállomáson multis küldetésekkel lehet bohóckodni. Amit csak akarsz.

De te nem küldetéses fajta vagy, érthető. Vagy lehet, hogy csak kicsit lazulgatnál. Lehet, hogy egy ideig csak utazgatnál egy szép paradicsomi bolygó után kajtatva. Lehet, hogy ehhez el kell menned egy teljesen más galaxisba is, amit a történet végén könnyen meg is tehetsz. Például az Eissentam-galaxis tele van ilyenekkel. Akkor, ha ez megvan, esetleg érdekelne egy korrekt bázis. Remek. Itt van kéccá’ féle cucc, amit megvehetsz nanite-ért, vagy van rá küldetéssorozat, ami kiváltja neked ingyen. Közben szemet vetettél egy széspéges, kecses kis űrjárgányra? Meg is veheted, de itt van rá vagy három különböző mód, hogy találjál egy hasonlót. Jól jönne egy gyors motor, terepjáró, vagy netán egy egész rohadt két lábon járó robotcsoda? Ma van a szerencsenapod. Kellene egy teherhajó? Azt is lehet nyerni, venni, találni... Szerintem ennyiből is érthető, hogy mire akarok kilyukadni. És ha hiszitek, ha nem, még messze nem értünk a végére.

A közlekedés legmenőbb formája.

Ami igazán vad számomra az a különbség, ami abból fakad, hogy a No Man’s Sky-t mennyi ideje fejlesztik. Míg más cégek pár évente kiadnak negyven folytatást, vagy minden cím egy újabb rohadt franchise, addig a Hello Games csak leült és azt mondta: „Amúgy nekünk ez megy, miért ne csinálnánk most egy ideig csak ezt?” És a helyzet az, hogy a film- és videojáték-ipar már megfeledkezett arról, hogy ez rendkívül hasznos. Kezdő íróként én is azt tapasztalom, hogy semmi értelme kapkodni. Ha találtál valamit, ami fekszik neked, és a visszajelzés is az, hogy ebből még lehet is valami, akkor csinálni kell tovább, finomítani, javítani, kiterjeszteni, csiszolgatni. A No Man’s Sky élő bizonyítéka annak, hogy ha teszel a játékba játszani valót, ahelyett, hogy minimális játékra próálnád maximalizálni a mikrotranzakciót vagy a folytatásokat, akkor az emberek játsszani fognak a termékeddel. És meg fogják venni, évek múltán is, és egyre többen, és nem azért, mert muszáj nekik, hanem azért, mert jó. Egyszerűen csak jó, és nem egy másik, újabb terméket reklámoz az első év után vagy ki tudja. Pedig ha tetszik, ha nem, a No Man’s Sky ráadásul egy úgynevezett "live service" játék. Csak ebben van élet is meg szolgáltatás is. És ehhez csak egyszer kell megvenned.

Ja, itt kívánom megjegyezni, ha nem lett volna tiszta, hogy a játék nem kér el egy fillért se, miután megvásároltad. Ellenben mikrotranzakciók nélkül is van mindenféle kozmetikai csicsa, spéci esemény, Twitch Drop-ok, két havonta óriási frissítés. És a játékos is jól jár, meg a fejlesztő is remekül megél belőle. Remélem a Hello Games-nél mindenkinek óriási háza és vadonatúj autója van. Megérdemlik. Nem is beszélve a legújabb játékmódról (mert azokból is sokféle van), az expedíciókról. Ezek mindig egy friss mentést kívánnak, amikben rengeteg fix mérföldkövet kell teljesítenünk spéci kozmetikai nyereményekért, amelyeket (mint minden kozmetikai cuccot) minden mentéshez megkapunk. Ebben a játékmódban mindenki ugyanazon a bolygón kezd, de mindig ad a játék valami kis extrát már az elején, hogy kicsit belükje a játékost az iramba. Ezek után pedig egyik mérföldkövet kell teljesíteni a másik után és zsebelni befelé a sok jó cuccot, miközben az ember remekül elkalandozgat. Én eddig két expedíciót próbáltam ki, amelyek nagyon különbözőek voltak. Az egyikben exobiológiai tevékenységeket kellett csinálni, élőlényeket gyűjteni, tojásokból és tejekból sütni-főzni, házikedvenceket genetikailag módosítani (igen, ez is egy dolog a játékban), ilyenek. A másikban pedig egy kalóztérképet kellett összerakni, amelynek a darabjait különböző kalózos tevékenységekkel lehet megszerezni, mint például a tengeralattjárós víz alatti romok felkutatása. Volt kincs is, meg titok is meg nagy csavar is a végén. Imádtam.

De akkor, ha nincsen benne egy központi szál, akkor mire való? Nem tudom. Lehet, hogy ez egy furcsa elképzelés, de hallgassatok végig. Mi van akkor, ha csak kikapcsolódásra való? Azt már 165 óra után is észre kellett vennem, hogy a No Man’s Sky sosem siettet. Persze, az elején mindig kell gyűjtögetni valamit, de sosem üldöz éppen a tatár. A multis küldetésekkel van ugyan egy minimális napi FOMO, de ennyi. Még a napi küldetések is összegyűlnek és megvárnak egy darabig, ha éppen nincsen időd belogolni. A történet maga mondjuk nincsen túlírva, sőt. Inkább afféle űrodüsszeás, mélyen elgondolkodtató dolog, amiben minimális mennyiségű cselekmény van. Ennek ellenére a végén alig tudtam megszabadulni tőle, napokig ott motoszkált a fejemben. Ha odafigyel az ember, akkor meglepően elgondolkodtató párhuzamokat állít fel a narratíva a világgal, az élettel és az emberi értékekkel kapcsolatban anélkül, hogy durván az arcodba akarna mászni.

Ami kritika a mai napig éri a játékot azon kívül, hogy hat éve még szar volt, az az, hogy az elején senki se érti mit kell csinálni, vagy hogy mindig elfogy a hátizsákban a hely. Aki ezt tapasztalja, annak azt tanácsolom, hogy kellene venni egy kurzust értő olvasásból, majd 4-6 év gyakorlás után vissza lehet térni a játékhoz. Ugyanis a No Man’s Sky annyira gondosan fogja az új játékos kezét, hogy a fő küldetéssorozatot szépen követve az elejétől kb két-három óra múlva már nincsen baj se a hátizsákkal, se semmivel. Mindenre van egy küldetés, ami elmondja, hogy mit kell csinálni, az hol található, és utána mihez kezdjünk vele. Még el sincs rejtve az infó, a sarokban mutatja mi a helyzet, illetve a „Log” menüpontban szépen, tételesen le van írva minden. Rögtön az első pár lépésben kapunk mindenféle fejlesztéseket, megmutatja a játék, hogy melyik boltban lehet aprópénzért elkezdeni a táskát növelni, hogyan fejlesztheted a hajódat, vagy, hogy miből építhetsz bázist. Semmi sincs elrejtve.

De, ha ez mind nem lenne elég, a játékban a felfedezés élvezete már önmagában megéri a belépő árát. A No Man's Sky vizuális része szemet gyönyörködtető. Persze nem feltétlenül egy tisztán grafikai erőfitogtatás szintjén, messze nem. A képi világa olyan formában magával ragadó, mint a Breath of the Wild vagy a Journey vagy az összes olyan játék, ami nem valószerű, hanem csak szép. A látványterv bevallottan a klasszikus, 70-es és 80-as évek sci-fi vonulatát követi, és azt rendkívüli sikerrel. Minden, ami elénk tárul egyedi és csodálatos. Persze, a változatosság nem végtelen. Nagy számú bolygóváltozattal találkozhatunk, és azok is mind-mind különböznek rengeteg részletben, de azért nem annyira durván végtelen a változatosság, mint az ember várná. Számosítva igen, nincsen két egyforma bolygó, de nagyon sok ismétlődő elemből tevődnek össze, így mindenhol lesz valami, amit már láttunk. De mindig más variációban, más égbolt alatt, más élőlényekkel tarkítva találkozunk ugyanazokkal az elemekkel. Az állatok például maguk is adott elemekből vannak generálva, és gyakori a nagyon hasonló jószág, de a teljesen egyforma itt is rendkívül ritka.

Íme, egy kis galéria néhány életképpel:

Milyen élmény tehát a No Man’s Sky? Összehasonlításul, most megint elkezdtem a Grounded-del játsszani, amit szintén imádok, de folyton az jár a fejemben, hogy a No Man’s Sky mi mindenben jobb. A bázisépítés jobb, akülönböző fő- és melléktevékenységek sokkal méyebbek, a választék is hatalmas belőlük. Van multiplayer, vannak mindenféle járművek, űrhajók, hihetetlen a változatosság. Még mindig van egy raklap dolog, amit ki sem próbáltam. Ráadásul a grátisz: az expedíciók. Amint elindul a következő, tudom, hogy ott leszek és örömmel vetem bele magam egy újab grandiózus kalandba.

Kinek ajánljanám a játékot ezek után? Őszintén, nem tudom. Mindenkinek érdemes kipróbálni. Ha valaki szereti az űrhajós cuccokat, akkor azért, ha valaki szereti a felfedezést, akkor azért. Ha építkezni szeretsz, akkor itt van mivel dolgozni bőven. Ha kell egy olyan másodállás-játék, ami nem siettet, hogy két óránként három órát nyomkodjad, akkor itt van. Azt ajánlanám, hogy legfeljebb akciósan, de mindenkinek érdemes megvenni, akit az itt felsorolt dolgok közül legalább kettő érdekel. A legrosszabb, ami történhet, hogy kb 10-20 óra után rájön az ember, hogy már nem köti le. Az még mindig sok játékidő.

Teljesen meg is hoztam a kedvem visszatérni az Atlas által felügyelt világba. Megyek is, vár a színes, csiricsáré végtelen.