DISTILLED

Tömény szórakozás!

---

Korábbi cikkünkben már tárgyaltuk, hogy mennyire fontos lehet egy társasjátékban a tematika és a mechanika összhangja. De mi történik akkor, ha ez a társasjáték egy szeszfőzde igazgatásáról szól? Majdnem biztos, hogy nem konkrétan ez suhant át Dave Beck agyán, amikor vélhetően fél- (vagy akár teljesen merev) részegen eldöntötte, hogy márpedig kartonpapír viszkifőzdét fog gyártani, különben ne legyen a neve Dave Beck. Aztán hipp-hopp, pár év elteltével, a csodával nem is határos módon, hanem egyenesen telibe csoda módra, meg is született a Distilled. Tuti, hogy csak cukor, élesztő és víz kellett hozza, meg egy csomó paklikevergetés.

De milyen játék is a Distilled? Első benyomásra egyszerűen csak szépséges. Valamiért, bár kicsit amolyan tökéletlennek jön át a borítóról a művészi rész, az egész összkép valahogyan magávalragadó. Jól mutat a dobozban, jól mutat az asztalon, jól mutat a polcon. Amikor játsszunk vele, néha csak szeretek elbambulni rajta, hogy milyen kellemes a szemnek. Persze, ez rendkívül szubjekív dolog, de akkor is fontosnak tartom megjegyezni. Ezen kívül viszont talán az egyik barátomtól kapott kérdés foglalja össze a legjobban elsőre: „Nem túl száraz euró ez neked?” És, ha belegondolok, az kellene, hogy legyen. Sima erőforrásmenedzselgetés az egész, mindenféle rétegelt kitűzött célokkal, kever-kever-kever, pénz ide, lóvé oda, pontok, a lista megmondja ki nyert. Sőt, a helyzet az, hogy rendkívül egyszerű is a játékmenet, de mégsem érzem, hogy olyan száraz lenne ez az euró.

"Én elmentem a vásárba fail pénzzel!"

A játékmenet nem találja fel újra a kereket, de erzik rajta, hogy nagyon szépen le van csiszolva. A mi jópár játékunk alatt szinte soha nem került elő komoly félreértés, szabálykeresgélés vagy bármi olyan probléma, ami megakasztotta volna az élményt. Tehát úgy indul a dolog, hogy mindenki kap egy szeszfőzdét, amit természetesen minden játékos a nagypapitól örökölt. Mondjuk a mai gazdaságban, ha valaki nem születik milliárdosnak, akkor nem hiszem, hogy más módon szert tud tenni ilyesmire, szóval legalább a sztori nem köntörfalaz. Rögvest magunkhoz is vehetjük az öt különböző fözde egyikét, amelyeken mindegyiken máshol van a cicus meg a kutyus, hogy tudjuk mi is a stájsz. Ezután választhatunk magunknak karaktert a rendkívül sok képviselt területen honos fözömesterekből. Nagyon tetszik, hoyg ennyi ország kultúrája megjelenik a játékban, az Africa and Middle East kiegészítővel pedig igazán világméretvé varázsolhatjuk. Minden karakterhez jár egy egyedi alkohol recept, valamint a recepthez szükséges, de nem elengedhetetlen hozzávaló. Aztán a szerény kezdőtőke begyűjtését, és az adott játékhoz használandó itallap felállítását követően mehet is a móka.

A gyönyörűséges szeszfőzde és a mai piaválaszték

Minden játszma hét körből áll, ennyi ideje van mindenkinek teljesíteni a titkos szeszfőzdés célokat, illetve elhappolni egymás elől a díjakat, valamint a zamatosabbnál zamatosabb főzetekkel minél több pénzt és legfőképp szeszpontot bezsebelni. (Bár a Soju íze állítólag leginkább a megszáradt tapétaragasztóra hajaz, de ezt még eddig nem állt módomban kipróbálni.) A játékosok minden körben vásárolhatnak maguknak alap, illetve prémium hozzávalókból, eszközökből és szeszfőzdefejlesztésekből. Persze vannak megkötések.

Az alap piacról körönként csupán kettő lapot szerezhetünk be, ezért folyamatosan rá vagyunk kényszerítve, hogy pénzt gyűjtsünk a prémium termékekre, amik viszont cserébe borzalmasan drágák, főleg az első egy-két körben. A játék ezzel gyönyörűen bele is tereli a jétékosokat a mindent átívelő alapproblémába: mindig több cuccra van szükségünk, mint amennyit megengedhetünk magunknak. (Ez tulajdonképpen a gazdasági tudományok fő problémája is, tehát ügyes, okos játék, hogy ilyen szórakoztatóan példázza, miért is sivár és szenvedéssel teli az emberek mindennapja.) Emiatt nem lehet

mindig a legmenőbb piákat legyártani, mert egyrészt a vodka és a házipálesz (avagy moonshine) kivételével minden recept pénzbe kerül, másrészt pedig a menő piák általában érlelést és spéci fa- vagy agyaghordót is igényelnek, nekünk pedig alapból csak sima fémhordónk van. Ezért mindenkinek folyvást mérlegelnie kell, hogy milyen italokkal tud több pénzt keresni, és melyikeket tartja meg nagy pontszerző szittyócsodáknak.

Gyűlnek a receptkockák és az üvegcsék

De hogyan is kell főzőcskézni? Nos, itt térünk vissza a legelső kérdéshez, miszerint mennyire fontos a tematika és a mechanika egyensúlya? Van, ahol alig, ezért van háromezer féle Monopoly és megannyi féle Cluedo meg a baj se tudja, hogy mi. És ez rendben is van így. Van, ahol rettentően fontos a téma, mint pl. A Resident Evil – The Board Game esetében, vagy a zombik elleni barrikáddá egybekovácsolható mennyiségű lovecrafti horror játékoknál, ahol a szabályok fele a témát szolgálja ki, és a téma hiányában szétesne az élmény. És akkor itt van a szeszfőzés, ahol azt hinnénk, hogy inkább olyan, mint a Monopoly, és a játék valójában egy Amazon raktár menedzseléséről vagy egy hangyabolyról is szólhatna, de a valóság egyáltalán nem így néz ki. A Distilled mechanikáinak majdnem összessége tökéletesen megfelel a témának, úgy simul bele, mint egy valami egy másik cuccba, amibe tökéletesen beleillik az elző. Az italok főzése például úgy zajlik, hogy a delikvensnek szüksége van hozzá legalább egy darab élesztő kártyára, egy darab vízre, és valamilyen cukorra. A játékmenet megőrzése érdekében háromféle cukrot különböztetünk meg, és az elkészült italokat az határozza meg, hogy ezekből milyen összeállításban és mennyi van a késztermékben. Ha olyan cukor van benne, ami nem kellene, akkor valószínűleg vodka. Ha nincsen benne cukor, akkor házi. Ha pedig netán alkoholmentesre sikerül (ejnye), az csak annyit jelent, hogy gyengébb piát főztünk, mint szerettünk volna.

Ez a pálesz pont nem lett alkoholmentes

A játékos tehát valahogy összehaknizza a hozzávalókat, majd egy pakliba keveri azt, hozzáadva annyi alkohol kártyát, amennyi cukor került a főzetbe. Ezt jól megkeveri, majd, mivel a valódi szeszfőzés folyamata közben is az anyag teteje és alja használhatatlanul mérgező, ezért az alsó és felső kártyalapot kivesszük, és elrakjuk későbbre. Ekkor tudjuk meg, hogy mi lett a végeredmény. Azért igazán érdekes ez a folyamat, mert mindig számolni kell vele, hogy bármi kikerülhet a pakliból, és a legfincsibb viszki helyett, amihez jó előre bevásároltunk mindent, sikerül egy kis karcos házit főznünk már megint. Ezt a problémát kell valahogy kezelni a felhasznált kártyák számával és összeállításával, hogy minnél biztosabbra menjünk a főzőcske során. Meg kell mondjam, a feszültség szinte szikrázik a levegővben a lapok kevergetése közben, talán ez a legjobb része a körnek.

Így készül a gumibogyószörp

Majd, miután felfedtük, mit készítettünk, hozzárakunk egy hordót (ezekből kapunk egy alap verziót, ami nagyon limitáltan hasznos, de nem fogy el), majd elvesszük a megfelelő cimkét hozzá. Ezekből a cimkékből minden meccsre csak korlátozott darabszám adatik, egészen pontosan fele annyi, mint ahányan vagyunk (kivéve a vodkát és a moonsjine-t), és az adott játékhoz használt itallapoktól függően változik az összeállításuk. Maguk cimkék több szempontból is fontosak, ezekkel válthatunk ki ugyanis extra nyereményeket körről körre, illetve a legtöbb célnak és díjnak is az alapjául szolgálnak. Ha egy adott cimke már elfogyott, az italt még mindig el lehet készíteni, és el is lehet adni, de sajna minden másról lemaradunk vele, ami nagyban csökkentheti a nyerési eslyeinket, ugyanis osszesen hét piát fogunk főzni karrierünk alatt. Minden korty számít.

Zamatos, Bourbon-hordós Whiskey, csak úgy érik

A kör végén mindenki eladja, amit főzött, kivéve, ha azt érlelni kell, mint például a viszkit meg a konyakot, mert azokat legalább egy körig muszáj tárolni, de cserébe minden körben hozzátehetünk egy ízkártyát, amik jelentősen megnövelik az ital értékét mind pénzben, mind pedig szeszpontokban. Persze ezekből én szinte csak az égett gumi és a nedves kutya, illetve hasonló ízvilágokat szoktam tudni megkaparintani, ugyanis a kártyák képpel lefelé kerülnek az italpaklihoz, ami a raktárban pihenget. Ha viszont nem kell érlelni, vagy már túl vagyunk a kötelező egy érlelőkörön, akkor hozzá is lökjhetük az egyik üvegünket (ebből szintén kapunk egyet örökbe, de a spéci üvegek sokkal értékesebbek), majd kiterítjük a kártyákat, bezsebelve a rajtuk feltűntetett pénzmagokat és pontokat. Ezt ismételgetjük hét körig, majd a végén valaki mindenkinek az arcába dörgölheti, hogy milyen raj is volt.

Egyszerűnek hangzik.

Na, ez aztán a prémium üveg!

De a szabályok és a téma zseniális összjátékának köszönhetően eszméletlen sok dimenziója van a játéknak, ugyanis néha az ember nem feltétlenül akarja halálra taktikázni magát, mert most mindenképpen csak a világ legjobb viszkijét vagy tekiláját akarja megfőzni. Ha meg úgy taktikáznánk, mintha muszáj lenne, akkor pedig eszméletlen mennyiségű lehetőség rejlik arra, hogy egymásnak keresztbetegyünk, vagy akár a másik játékos sikerének farvizén simán belötyögjünk az első helyre. Minden tervezés kérdése, a szerencsét büven van alkalmunk ellenpontozni. Az üvegek, hordók, fejlesztések mind-mind újabb távlatokat nyitnak meg a stratégiában, miközben az embernek néha csak a nyála folyik az elképzelt italcsodák olvasatán. Mondanom sem kell, hogy némi szesz mellett akár még fantasztikusabb is lehet az élmény, bár én legtöbbször csak tea mellett játszottam, de minden alkalommal jól szórakoztam, józanul vagy ittasan, még szóló módban is. Ugyanis az egyjátékos mód sem puszta pontgyűjtögetésről szól, hanem véletlenszerű célok teljesítéséről, amelyekből magunk határozzuk meg, hogy milyen útvonalon haladunk végig. Meg, ugye, pontok.

A lótakarót kivéve ezt az anyagot még lehet, hogy be is vennék az ízlelőbimbajaim

Ténylegesen nem is értem, hogy hogyan történhetett, de azt hiszem ilyen az, amikor a téma ideális megvalósítása találkozik egy remekbe szabott szabályrendszerrel, ahol egyik aspektus sem elvesz a másik fényéből, hanem egymást erősítve hoznak létre egy változatos és felejthetetlen élményt. Mindenkinek teljes szívvel tudom ajánlani a Distilled-et, egyedül és ketten is kiváló, de nagyobb csoportban akár afféle picit nehezebb partijátéknak is nagyon jól működhet, bár a helyigénye az nem kicsi, ezt érdemes észben tartani lakásvásárláskor. A játék eszement intuitív, a Kickstarter kampány kezdete óta sok embernek megtanítottam a szabályokat, és gyakorlatilag mindenkinek szinte magától értetődő volt első látásra a játék. Ha valaki értetlenkedik, akkor már ne kapjon többet inni. Apropó Kickstarter, mivel a játék mostanában kerül a boltok polcaira, örömmel jelenthetem, hogy a Kickstarter-exklúzív cuccok szinte az elhanyagolhatónál is kevesebbet adnak hozzá a játékhoz, így nem kell attól tartania senkinek, hogy nagy dolgokról marad le a bolti verzió megvásárlásával. Az Africa and Middle East kiegészítő viszont rengeteg extra változatossággal dobja fel, és a dobozban direkt van is hely az plusz tartalomnak, tehát még erre se lehet panasz.

Akkor, mire várunk még mindig? Szeszre fel!

A győztes jutalma pedig a rangos "Master Distiller" díj és több hétnyi "Nyenyenye!"

Ennyi helyet emészt fel a játék két fővel, kényelmesen elrendezve